Egy Kaland Százat Csinál

Gondoltam, most valami mást osztok meg veletek, mint a saját életünket. Az egész országra, ahol élünk, nagyon meghatározó hatással vannak az őslakos emberek, és gondoltam, felelevenítem nektek az egyik legnagyobb női őslakos forradalmár történetét.

Az őslakosok hosszú és kitartó küzdelmének, sikeres harcának emlékére idézzük fel egy ecuadori forradalmár asszony, Dolores Cacuango történetét, aki szegényen és írástudatlanul nőtt fel, ám később úttörővé vált az őslakosok jogaiért folytatott mozgalomban.

1881-ben született egy haciendán, Cayambe közelében, Pichincha tartományban. Fiatalkorában cselédként dolgozott a birtokon, ahol nap mint nap megtapasztalta az őslakosokat érő kegyetlenséget. A földbirtokosok teljes uralmat gyakoroltak a földeken dolgozók felett, akiket nem emberként, hanem tulajdonként kezeltek. Az őslakosokat gyakran korbácsolással, veréssel és éheztetéssel büntették, ha nem dolgoztak elég gyorsan, vagy ha bármi módon ellenszegültek. A nők különösen kiszolgáltatott helyzetben voltak: sokukat rendszeresen megalázták, erőszaknak tették ki, és bármiféle jogi védelem nélkül éltek, hiszen a hatóságok a földbirtokosok oldalán álltak.

Ezt a kegyetlen rendszert, amely az őslakosok teljes kihasználására épült, az európaiak hozták létre a kolonizáció során, amikor a több ezer éve művelt földeket elkobozták, és az őslakos közösségeket kiszolgáltatták a fehér földbirtokosok hatalmának. Az őslakosok jogait elnyomták, kultúrájukat elfeledtették, és az életük minden területét az európai hatalom irányította.

Dolores is megtapasztalta ezt a kegyetlen rendszert. Még gyermekkorában látta, ahogy az uraik ostorral vagy botokkal verik a felnőtteket, akik a földeken dolgoztak. Sokszor arra kényszerítették az őslakosokat, hogy sötét pincékben raboskodjanak napokig, élelem és víz nélkül, csak azért, mert valamivel feldühítették a földbirtokosokat. A férfiakat a végkimerülésig dolgoztatták, míg a nőket nemcsak munkára, hanem szolgálatra is kényszerítették az urak házaiban.

A harmincas években, miután évekig tanúja volt a földbirtokosok kegyetlenségeinek, részt vett az őslakosok lázadásában két cayambéi haciendán is. A munkások követelései között szerepelt a bántalmazások azonnali beszüntetése, a nők számára előírt kényszermunka eltörlése, valamint a méltányosabb bérezés. Bár a hatóságok kemény megtorló intézkedéseket hoztak, a munkások végül elérték céljaikat.

Dolores Cacuango forradalmi harcossá vált, és személyesen vezetett egy támadást a cayambéi rendőrőrs ellen. 1944-ben megalapította a Federación Ecuatoriana de Indios-t, az őslakosok jogaiért küzdő szervezetet. Annak ellenére, hogy sosem részesült formális oktatásban, létrehozta az első kétnyelvű iskolákat az őslakos közösségek számára. Tisztában volt vele, hogy az írástudatlanság és a spanyol nyelv ismeretének hiánya súlyos akadályt jelent népe számára.

„Mama Dulu” vagy „Mama Dolores”, ahogy nevezték, kilenc gyermeket hozott a világra, de nyolc közülük fiatalon meghalt különféle betegségek miatt. Egyetlen fia, Luis élte túl, és élete során a tanításnak szentelte magát.

Hősiessége különösen figyelemre méltó abban az időszakban, amikor az őslakosok jogaiért való kiállás nemcsak rendkívül veszélyes, hanem szinte lehetetlennek tűnt. Egy olyan társadalomban, ahol a földbirtokosok gyakorolták a hatalmat, és ahol az őslakosokat még az alapvető emberi jogoktól is megfosztották, az ő bátor fellépése és küzdelme forradalmi tettnek számított. Kihívta az elnyomó hatalmat, miközben a saját közösségét is megszólította, és megerősítette azok hitet abban, hogy képesek változtatni a sorsukon. Élete és bátorsága az őslakosok számára nem csupán egy példa, hanem egy reménysugár is volt, hogy a nehézségek ellenére is lehet változást elérni.

Dolores Cacuango 1971-ben, 90 éves korában hunyt el, szinte elfeledve. Azonban az évek során történetét újra és újra elmesélték, és alakja legendává vált. Az őslakos mozgalmak egyik legfontosabb szimbóluma lett, aki megmutatta, hogy a legnagyobb elnyomásból is fel lehet emelkedni, és változást lehet elérni. Ma sokan példaképként tekintenek rá, hiszen élete és harca azt üzeni, hogy a tudatlanság, a félelem és az elnyomás nem lehet akadálya az igazságért folytatott küzdelemnek.

Arcképe ma is ott látható Oswaldo Guayasamín hatalmas falfestményén az Ecuadori Nemzetgyűlés épületében, emlékeztetve mindenkit a bátorságára, kitartására és rendíthetetlen küzdelmére. Az ő története generációról generációra tovább él, inspirálva azokat, akik ma is az igazságért harcolnak.