Egy Kaland Százat Csinál

Visszaérkeztem Amazóniába. Az ember azt hinné, hogy a hosszú utazás kifárasztja, de valahogy most mégis tele vagyok erővel és ötletekkel. Talán az otthon elfogyasztott rengeteg rántott sajt is közrejátszik, ki tudja, mennyi energiát rejthet egy-egy falatnyi emlék.

Ma reggel az első dolgom volt kitisztítani a patakot. Egy vaskos ág szakadt bele, s ha nem veszem észre időben, az áradást okozhatott volna a földön. Még szerencse, hogy nem halogattam, mert alig telt el néhány óra, és leszakadt az ég.

Egy különös fadarabot találtam, száraz, repedezett, az első ilyen azóta, hogy ideköltöztünk. Itt senki sem hallott még tűzgyújtási tilalomról, nem is csoda, hiszen aki ebben a klímában tüzet tud csiholni, annak inkább jutalom járna. Különösen monszun idején, amikor minden csuromvíz, s a láng épp csak megvillan, majd el is nyeli a nedvesség.

Valaha, amikor először vágtunk neki ennek az életnek, hónapokig, sőt évekig, minden reggel tűzön főztük a kávét. Kolumbiában három hétig őriztük egyetlen kis tüzünket: minden este gondosan befedtük marhatrágyával, reggel pedig addig fújtuk, míg újra életre nem kelt. A parázs kitartó volt, akár mi magunk.

Jó érzés volt, ahogy a tüzünk végre fellobbant, apró lángok kapaszkodtak az ágakba, mintha tudták volna, milyen nagy szükségünk van rájuk. És akkor, mintha csak jelre várt volna, leszakadt az amazóniai eső. Mi pedig ott ültünk a tűz mellett, hallgattuk, ahogy a víz dobol a tetőn, és melegedtünk a parázs fényében.

A napi vlog: https://youtu.be/etczISb3KWs