Az első karneválunk

A karnevál mindenhol más. Mi a karnevál idején egy pici amazóniai faluban voltunk éppen. Nem terveztük előre, hogy karneválozni fogunk, és nem gondoltuk, hogy egy ilyen pici amazóniai városkában izgalmas lenne egy karnevál. Nagyot tévedtünk: egy hétig minden egyes nap különböző programok voltak, élő zene 10 fős zenekarral, vetélkedők, evőverseny, testfestés, táncbemutató az egész városkán keresztül, ahol 20 táncos csapat lépett fel. Az egyik kedvencünk a barátnővel/feleséggel háton futó verseny volt.

Este pedig a kariókának nevezett habfújóval kergetőzés egészen hajnalig. Ebben gyerekek és idősek is részt vesznek, a hivatalnokok, virágárusok és bérgyilkosok mind együtt játszanak, és az egész város fogócskázik. Először furcsa volt, de amikor belejöttünk, egészen vérszemet kapva üldözőbe vettük a helyieket. Mi voltunk az egyetlen turisták.

Itt össze is barátkoztunk pár helyi fiatallal, akik a barátkozás jeleként tojást is törtek a fejemen, no de ők is kaptak.

Idáig még nem jutottak el a modern világ finom játék szabályai, így mindenki, aki nem futott elég gyorsan, be lett dobva a vízbe is. Tegyük persze hozzá, hogy februárban ott olyan 27 fok van este.

Alig várjuk a következő karneválunkat.

Leave a comment

Üdvözlet, bátor kalandor!

Akár a következő utazásodhoz keresel ötleteket, akár az unokáidnak olvasnál valami izgalmas esti mesét, jó helyen jársz! Régi kalandok felidézése, naplóbejegyzések és az életünk úgy általában – ezekbe nyerhetsz egy kis bepillantást ezen az oldalon.