Őslakos ellenállás

Nem bírunk nyugton maradni, így fogtuk magunkat, és nekiindultunk a hegyeknek. Amazóniából 15 órás buszút állt előttünk. legalábbis eredetileg így terveztük.

A történet ott kezdődött, hogy kiderült, két kulcsfontosságú utat, amelyek Amazóniát az Andokkal kötik össze, éppen az őslakos közösségek zártak le. Méltán dühösek voltak, mert a kormány tervei között szerepelt, hogy békés törzsi területeikre építsenek egy gigantikus szuperbörtönt, az ő véleményüket pedig figyelmen kívül hagyták.

Ez az útzár azonban nem akadályozott meg minket, ahogy a több száz másik utazót sem. A megoldás egyszerű, de kalandos volt: gyalog tettük meg az útzár által érintett szakaszt, ami nagyjából három kilométeres távot jelentett. Az út túloldalán már várt ránk a buszunk, így meglepően simán folytathattuk az utunkat. Ezúttal szerencsénk volt, mert utánunk már egyetlen busz sem tudott sem így, sem úgy továbbhaladni.

Kicsit úgy éreztük magunkat, mintha egy titkos átjárón keltünk volna át, és végül még jól is jöttünk ki az egészből. Az Andok pedig, a maga fenséges és zord szépségével, minden fáradságot megért.

Egy kicsit gondoltam mesélek erről a területről és ezekről a hihetetlen közösség erejével rendelkező törzsekről.

Mint az emlitettem, mi éltünk Shellben pár hónapot igy sokat hallottunk az ottani Őslakosok harcairól a Brit, Holland kizsákmányoló vállalatok ellen.

Az ecuadori kichwák ellenállása az olajcégekkel szemben nemcsak helyi ügy volt, hanem több ország érdekét is érintette. A Shell, egy holland-brit vállalat, már az 1930-as években megkezdte az olajkutatást az Amazóniában. Később csatlakozott az amerikai Texaco is, amely hatalmas környezeti károkat hagyott maga után, szennyezve a talajt és a folyókat. A francia Total és az utóbbi években kínai cégek, mint a PetroOriental, szintén részt vettek az olajkitermelésben.

A kichwák azért harcoltak, hogy megvédjék földjeiket és kultúrájukat a környezeti pusztítástól, és sikerült több projektet leállítaniuk vagy késleltetniük. Ez a küzdelem az Amazónia védelmének és az őslakos jogok megőrzésének szimbólumává vált.

A másik nagy kedvenc történetem az, amikor ecuadori Kichwák ellenállása az egész világot megrázta. Ezek az őslakos közösségek évtizedekig küzdöttek az olajvállalatok és a kormány nyomása ellen, hogy megmentsék otthonukat, az Amazóniai Yasuní Nemzeti Parkot (keressetek rá, gyönyörű hely). Ez sikerült is, alkotmányba van vésve hogy ott nem lehet fúrni. Pedig az országot olaj nagyhatalommá tenné. Nyugat európai nagyhatalmak is igen erősen próbáltak hatni az őslakosokra, akár fegyverrel is.

Az egyik legmegrázóbb történet Rosa Quishpe, egy kichwa asszony szavaiból bontakozik ki, aki szemtanúja volt annak, ahogy a falujába érkeztek az olajvállalatok emberei. “Azt mondták, munkát és fejlődést hoznak, de amit valójában hoztak, az pusztulás volt” mesélte Rosa. A falu lakói hamar meglátták, hogy az olajkitermelés nemcsak a földjeiket, hanem az életmódjukat is veszélybe sodorja, a lányokat elviszik az olajmunkásoknak, és a földjeikről kiturják a helyieket.

A Kichwák azonban nem hagyták magukat megfélemlíteni. Több ezer fő vonult utcára fővárosban és más városokban, jogi harcokat indítottak, és nemzetközi figyelmet keltettek a probléma iránt. Egyikük, Nemonte Nenquimo, akit a Time magazin a világ 100 legbefolyásosabb emberének egyikévé választott, híres beszédében kijelentette: „Az őserdő nem az olajvállalatoké, hanem az élet alapja mindannyiunk számára.”

A kitartásuk meghozta gyümölcsét. 2023-ban népszavazás döntött arról, hogy a Yasuní területén nem fognak további olajat kitermelni. Ez a győzelem nem csak a Kichwáké, hanem az egész bolygóé. Az őslakos közösségek bebizonyították, hogy a természet értékei felülmúlják a rövidtávú profitot.

A Kichwák harca arra emlékeztet mindannyiunkat, hogy a természet védelme nem csupán helyi ügy, hanem globális kötelezettség. Az õ bátorságuk és kitartásuk a jövő generációknak is reményt ad, hogy a földet, az őserdőt és az életet meg lehet védeni.

Az idős harcos nőröl a kép nem az enyém, de egyébként ismerjük nem messze lakik tőlünk, és sokszor összefutunk a buszon is. 🙂

Leave a comment

Üdvözlet, bátor kalandor!

Akár a következő utazásodhoz keresel ötleteket, akár az unokáidnak olvasnál valami izgalmas esti mesét, jó helyen jársz! Régi kalandok felidézése, naplóbejegyzések és az életünk úgy általában – ezekbe nyerhetsz egy kis bepillantást ezen az oldalon.