Megy a meló! Mivel a kis párszáz fős falunál messzebbre most nem tudunk eljutni a tüntetésekkel kapcsolatos lezárások miatt, így azzal kell dolgoznunk, ami van. Szerencsére találtunk egy kis barkácsboltot, ahol 1,5 dolláros kakaópalánták mellett még sok hasznos dolgot is lehet kapni, például ecsetet és fa lazúr festéket.
Készül a budi is, egészen jól zárhatóra kell megépítenünk, ha nem akarjuk, hogy madárpókok és kígyók közé kelljen bemennünk este.
A helyiek még mindig teljesen el vannak ámulva azon a tényen, hogy a házunk kerekeken van. Arra is kíváncsi lennék, mi lehet az indián nevünk.
Terveink között szerepel 10 féle gyümölcsfa ültetése és egy kis ételerdő kialakítása.
Nem tudom, hogy az a több ezer ember aki feliratkozott egy vad utazós kaland blogra most nagyon szomorú e hogy kicsit ilyen hétköznapi letelepedős dolgokat posztolok, lesz még kaland is
Most nekünk ez az életünk éppen, szóval erről tudok közzétenni. Őszintén szólva, olyan vad kalandokban volt részünk hogy azokat már nem igazán lehetett hova fokozni. Ez most nagyobb és izgalmasabb kihivás nekünk.





















Leave a comment