Kalandjaink Amazóniában – Útzár

Az Andok hegyeiből éjszakai busszal ereszkedtünk le, és hajnal öt órára érkeztünk meg egy Vác méretű amazóniai városkába, amely még az útzár előtt helyezkedik el. Innen már „csak” 80 kilométer választott el minket a tranzit falutól, ahonnan további 30 kilométer gyalogút vezet egy földhöz közeli, még kisebb településig.

Ahogy a tranzit falu felé tartottunk, hamar feltűnt, hogy az út mentén 20-30 busz áll vesztegelve, és az emberek gyalogosan kelnek útra minden irányban. Az út szélén árusok kínáltak innivalót és gyümölcsöket, mintha csak egy nagy vásári forgatag részesei lennénk.

Mikor közelebb értünk, a Kichwa harcosok sorfalát láttuk: teljes arcfestésben és lándzsákkal őrködtek az úton. Az igazán meglepő csend volt. Sem kiabálás, sem politikai szónoklat nem hangzott el, sem az ellenállók, sem a várakozók részéről, pedig ez már a blokád kilencedik napja volt.

Áthaladásunkkor egy udvarias „Alli Punca” köszöntéssel üdvözöltek minket, ami a helyi Kichwa nyelven annyit tesz: jó reggelt. Az ellenállók soraiban nők és férfiak egyenlő arányban képviseltették magukat. Kicsit hallgatóztunk, miről beszélnek: egyszerű, szép dolgokról, mély meggyőződéssel. Nem számít, ki az elnök, vagy mi a politika, mondták. Amazónia védelme számukra nem alku tárgya. Ahogy őseik több ezer éven át, ők is harcolni fognak az utolsó vérükig, ha kell.

Innen továbbgyalogoltunk a tranzit faluba, ahol megtudtuk, hogy a helyi busz sem jár már. Nulla óra alvás után a 30 kilométeres gyalogút kicsit soknak tűnt, úgyhogy megálltunk egy kávéra, hogy kitaláljuk, mi legyen a következő lépés.

A helyzetet végül a sors döntötte el: egyszer csak bekanyarodott egy busz. Kiderült, hogy a sofőr épp az új barátnőjéhez igyekszik, és nincs szolgálatban, de felajánlotta, hogy elvisz minket, meg mindenkit, aki útközben csatlakozott.

Most így, egy alig pár száz fős faluban ragadtunk, várva, hogy eldőljön, ki kerül ki győztesként ebből a háborúból.

Leave a comment

Üdvözlet, bátor kalandor!

Akár a következő utazásodhoz keresel ötleteket, akár az unokáidnak olvasnál valami izgalmas esti mesét, jó helyen jársz! Régi kalandok felidézése, naplóbejegyzések és az életünk úgy általában – ezekbe nyerhetsz egy kis bepillantást ezen az oldalon.