A Yahuarcocha – tó legendája – Egy Kaland Százat Csinál

2024.10.11

Egészen tegnap estig azt terveztük, hogy ma megmásszuk a 4600 méter magas Imbabura vulkánt, de végül meggoldoltuk magunkat. Egyrészt nagyon magas, és bár a legtöbben egy nap alatt fordulnak meg rajta, a múltkori magashegyi brutális fejfájásomra gondolva elméláztam, nem kéne-e okosabban, felkészültebben, felmászni rá. Akár több nap alatt, fokozatosan hozzászokva a magassághoz. A másik ok, ami miatt elhalasztottuk ezt a túrát, az az, hogy nincs semmi esőálló ruhánk. Márpedig a hegyen szinte minden nap esik, és van egy nagyon ragaszkodó típusú felhő, ami az idő nagyrészében szorosan rátapad a vulkánra. Szóval mindenképp tervben van az Imbabura meghódítása, de majd egy másik alkalommal.

A kirándulás azért nem maradt el ma sem, csak könnyebb terepre helyeztük. Ibarra városa mellett van egy tó, amely a Laguna Yahuarcocha nevet viseli. Kichwa nyelven a yahuar szó azt jelenti: vér, a cocha azt: tó. Vagyis Vértó, vagy a Vér tava.

Valamikor 1491 és 1520 között egy véres ütközet zajlott a közelben. Az itt élő őslakos törzsek a Caranqui nemzetség vezetésével ellenálltak az Inka Birodalom terjeszkedésének, és bár keményen küzdöttek, Huayna Capac inka csapatainak túlerejével szemben végül elvesztették az ütközetet. Az inkák kegyetlenül megtorolták az ellenállást: minden 12 évnél idősebb fiút/férfit lemészároltak, a testüket a tóba dobták. Vérüktől a víz színe pirossá változott, innen ered a tó neve.

Így ötszáz évvel később a víz már nem vöröslik, zöldes árnyalatú vize nyugodtan terül szét az Andok vulkánjainak ölelésében. Elképzelni is nehéz, hogy milyen kegyetlen eseménynek volt tanúja.

A tóhoz Ibarra belvárosából busszal is nagyon egyszerű eljutni, de mi – természetesen – gyalog mentünk. A tó körül végig vezet autós, biciklis és gyalogos út is. Még busz is jár körbe, de mikor mi mentünk, épp egy bicikliversenyt tartottak, ezért az autók (és buszok) ki voltak tiltva az útról. Nagy szerencse volt ez igazából, így sokkal nyugodtabb, csendesebb volt a környezet. Az út a tó körül bő 10 km, végig viszonylag sík, kényelmes aszfalton. Rengeteg madarat láttunk, a vízen-nádban, de a fákon, a levegőben is. Sajnos, más élőlény is előfordul itt, jó nagy számban ráadásul: a (homoki?) bolha. Ha csak egy kicsit letértünk az útról, vagy megálltunk két percre, már jöttek és csíptek. Nagyon.

Körülbelül az út felénél beértünk egy kis faluba. Itt indulhatott a bicikliverseny, meg itt is érhet véget. Mindenki kint volt az utcán, amikor elhúzott az élcsapat, hatalmas szurkolással buzdították a versenyzőket. A sok kajahely szinte mindnegyikében tilápiát kínáltak, volt a hangulatában valami balatoni nyaralófalus.

Újra elérve aztán az Ibarra felőli oldalt egy játszótér mellett vitt el az utunk. És itt egy csodálatos dolgot vettünk észre: egy olyan “mászóka”, ami kövekből áll és láncokból, igazából sziklamászást gyakorolnak itt játék közben, nem valami túlbiztosított, túlegyszerűsített kamu-mászást.