Egy Kaland Százat Csinál

2024.10.05

Megint hajnalban ébredtem, szegény Botinak esélye sem volt tovább aludni, mert ha már úgyis felkeltem, muszáj volt megnéznünk a napfelkeltét!

A szállás külső kapuja be volt zárva, sehol senki, aki kiengedett volna. Az étterem résznek a kijárata viszont csak néhány székkel volt eltorlaszolva, azt arrébb pakoltuk és kisurrantunk. Még alig-alig világosodott, az utcákon ilyenkor csak néhány drogdíler lézeng.

A parton gyülekeznek a napfelkeltenézők, de azért olyan nagyon sokan nem kelnek fel emiatt korán. Az ég felhős, így a Nap maga nem is látszott, inkább csak az, hogy festi meg az eget és a felhőket a fény. A távolban hatalmas felhőszakadás látszik és még egy forgószél is feltűnik pár percre. Sose láttam még ilyet! És hihetetlen, hogy ilyen messziről is ilyen élesen látszik!

A szállásra visszaérve a biztiőr csak vakarta a fejét, hogy mi meg honnan kerültünk most ide, ha csak most nyitotta ki a kaput.

Holnap Santo Domingoból megy a repülőnk Quitóba, és Punta Cana elég messze van a fővárostól. Az interneten kinéztünk egy buszt, de a társaság oldalán nem találtunk menetrendet, meg több kommentben is azt írták, hogy hétvégén mindenképp előre kell jegyet venni, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy odasétálunk az állomásra és személyesen tájékozódunk. Ez egy öt kilométeres sétát jelentett volna, de épphogy kiértünk a lakottabb részről, egy motoros fazon állt meg mellettünk, hogy nem ismerjük-e meg, ott dolgozik a szálláson. Kérdezte hova megyünk, aztán figyelmeztetett, hogy arra ne gyalogoljunk, mert messze van és veszélyes. Fejenként 2 dollárért elvisz. Vakartuk a fejünk, hogy mi legyen, mert igazából mi szeretünk sétálni, de végül felültünk mögé a motorra. Amúgy király élmény volt, egyszer nekem is kell majd egy motor!

A holnap reggel 9-kor induló buszra vettünk jegyet, spanyolul. Nem volt sor vagy extrém sok ember, szóval valószínűleg nem annyira fontos ennyire előre megvenni, de legalább így holnap kevesebb dolgon fogok izgulni. Az állomás mellett reggeliztünk, közben átgondoltuk, hogy menjünk vissza. Arra jutottunk, hogy gyalog. Az idefele úton megfigyetük, hogy csak kevés parának tűnő rész volt, meg amúgy sincs nálunk semmi érték. A gyilkossági ráta alacsony, szóval nem valószínű, hogy nagyon rosszul járhatunk. Azért a teljesen kihalt szakasz előtt vettünk egy “szerencsetalizmánt” meg adakoztunk egy kéregetőnek, hátha működik a jótett helyében jót várj dolog.

Nagyon szeretek városokon keresztülgyalogolni, még ilyen 30 fokos melegben is, de itt azért nem voltam teljesen nyugodt. Azok az igazán jó helyek, ahol az ember csak úgy mászkálhat amerre viszi a lába és nem kell folyton résen lennie. Az se tette könnyebbé a dolgot, hogy az európai arcokat, nézéseket ismerjük, tudjuk olvasni, de itt a helyiek arcán nem igazodunk el annyira, nem tudjuk hogy csak értetlenül néz ránk valaki, vagy kötekedően. Végül persze gond nélkül visszaértünk, a legtöbbször azért nem történik semmi. Abban se lehetünk biztosak, hogy tényleg veszélyes-e itt mászkálni, vagy csak ez az alak mondta.

Mikor visszaértünk a hostelbe, még mindig délelőtt volt, az eső elkezdett cseperegni picit meg beütött a fáradtság, úgyhogy ebben a lehetetlen időben is aludtam egy rövidet. A nap délutánra se sütött ki, de azért ha már itt vagyunk, fürödtünk még egy utolsót az óceánban. A víz így talán még finomabb, még melegebbnek érződik.

Holnap indulunk tovább, vége lesz ennek a kis karibi kiruccanásnak. Magunktól nem biztos, hogy jöttünk volna ide, de így útbaejteni nagyon jó volt!

Az Arajet nevű légitársasággal fogunk repülni, ahol a kézipoggyász mérete még kisebb, mint a Ryanairnél!!! Gondoltuk, hozzáadunk egy plusz cuccot, de se azt nem sikerült, se a check in-t megcsinálni online, ez azért stresszel. Mindenesetre úgy pakoltam, ahogy idefele jöttünk, a reptérig elvinni úgy a legegyszerűbb, aztán majd ott meglátjuk. Remélem, minden egyszerűen fog menni!