Egy Kaland Százat Csinál

A reggelt úgy kezdtük, hogy átkutattuk az internetet szállás után kutatva ma éjszakára. Elfogadható áron csak egy sátorhelyet találtunk Airbnb-n, az egyetlen nehézség az volt vele, hogy fent van a hegyen és tömegközlekedéssel nem megközelíthető. Nem baj, majd gyalogolunk. Írtunk is a szállásadónak, hogy mennénk, de nem is látta az üzenetet. Délutánig csak válaszol, ha még nem… majd kitaláljuk akkor.

Egy brutál erős kávé után izgatottan szálltunk fel a Taorminába induló vonatra. Annyi szépet hallottunk róla, vajon milyen lesz? Már a taorminai vasútállomás épületében leesett az állam: olyan volt, mint egy múzeum. Csodaszép festett plafon, kiállított tárgyak.

Innen az emberek általában busszal mennek fel a belvárosba, és csak egy pillantást kellett vetnünk a hegyre, hogy megértsük, miért. Konkrétan a tengerszintről kell felmászni 200 méter magasra, ami ugyan nem extrém sok, de lentről hihetetlen meredeknek tűnik. És az is. Autóút mellett tényleg nagyon kicsit kell csak gyalogolni, aztán egy lépcső vezet fel a városba. Lefelé se jöttek sokan, de felfelé senkit nem láttunk menni.

Most gondolj bele, hányadik emeletig szoktál lépcsőzni, mikor választod inkább a liftet? Nekem általában a negyedik emelet után van a határ.

Na most képzelj el egy 54 emeletes házat, ahol nincs lift, és a tetőteraszra akarsz feljutni.

Egy heti bevásárlással a hátizsákban.

40 fokban.

Megvan? Na, pont ilyen volt.

De gyönyörű volt a kilátás és nagyon keménynek éreztem magam hogy komolyabb kifulladás nélkül felértem. Megérte!

Ahogy felértünk a lépcső tetejére, egy egészen varázslatos parkba jutottunk. Egészen más hangulat fogadott minket mint Palermóban vagy Cataniában, hirtelen azt se tudtam volna megmondani, melyik országban vagyok. A parkot egy Florence Trevelyan Cacciola nevű skót nő hozta létre az 1800-as évek végén. Főként mediterrán fák vannak benne, de néhány dél-amerikai és távol-keleti növényt is ültettek azóta. Ez a Florence lelkes ornitológus volt, és a park izgalmas stílusú épületeit is azért tervezte, hogy ott figyelhesse meg a madarakat. Ezekre az épületekre először azt hittük, hogy romok, de tulajdonképpen sosem voltak emberi életre tervezve. Érdekes, ahogy a különböző, a szigeten nagyrészt megtalálható anyagokból összeáll egy épületnek tűnő művészeti alkotás. Teljes összhangban az őt körülvevő természettel, növényvilággal.

Taormina egyébként az a tipikus turista látványosság. A kanyargós, dimbes-dombos, szűk utcái tele vannak ajándékboltokkal, borozókkal, éttermekkel, és nyilván minden elképesztően drága. Amúgy jó hangulatú hely, örülök, hogy megnéztük, de ha legközelebb erre járunk, biztosan csomagolok valami elemózsiát! Így, hogy erre nem gondoltam, a legolcsóbb helyen amit találtunk rendeltünk közösen egy pizzát, és így is annyit fizettünk mint tegnap a két (sokkal nagyobb) pizzáért összesen…

Azért nem tudtunk minden túlárazott finomságak ellenállni: Boti azóta mondja, hogy muszáj kipróbálnom a pisztáciás fagyit, mióta kitaláltuk, hogy Szicíliába jövünk. Taorminában van egy bolt, ahol csupa pisztáciás dolgot árulnak, és életem első pisztáciás élményéért bevállaltuk azt a pár plusz eurót. A pisztáciafagyit leöntötték pisztáciaöntettel és megszórták durvára őrölt pisztáciával, már a kinézete is zseniális volt! Mivel még soha életemben nem kóstoltam pisztáciát semmilyen formában, nagyon óvatosan mertem csak belenyalni, de azonnal megnyerte az “új kedvenc fagyim” címet!

Ugyan a leghíresebb görög épületmaradványok belépősek, a város közepén is lehet találni romokat az ókorból ami teljesen ingyenes, be lehet menni, körülnézni, csak hát sokkal kisebb és nincs úgy felújítva. Ami talán jobb is. Már benne jártunk a délutánban, elfáradva a városnézésben (bőven lett volna még mit megnézni, de hát véges a befogadóképességünk), és az Airbnb-től még mindig nem érkezett semmiféle visszajelzés. A folytatás egyértelmű: keressünk egy helyet, ahol lerakhatjuk a hálózsákunkat, és aludjunk a szabad ég alatt. GoogleMapsen kinéztünk egy helyet, ami a képek alapján megfelelő lehetett a célra, aztán nekiindultunk. 10 km. Nem olyan sok… Mivel a telefonjaink idő közben eléggé lemerültek, még a civilizáció határán beültünk egy kávézóba tölteni. Na, ekkor írt az Airbnb-s házigazda, hogy persze, menjünk, itt a cím, mikor érkezünk. Eddigre már egyrészt beleéltük magunkat a kintalvásba, másrészt iszonyú messze volt az airbnb, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy majd holnap alszunk ott.

A tengerpartra, amit kinéztünk, éppen jókor értünk oda. A strandolók már indultak haza, már épp kezdett besötétedni, de még volt annyi időnk világosban, hogy egy jó kis helyet találjunk magunknak. A hely egyébként még jobb volt, mint hittük: több kilométeres, homokos tengerpart, a várostól egy kis erdő választja el, de nincs messze a civilizáció. A horgászok elől eltakarnak a homokdombok, egy kis patak pont mellettünk folyik a tengerbe. Csodás a kilátás az Etnára, hatalmas a hold, gyönyörűek a fejünk felett a csillagok, a felhők… A homokon aludni pedig kényelmesebb, mint néhány ágyon.

Miután “berendezkedtünk” és teljesen besötétedett, még meg is fürödtünk a patakban, szuper frissítő volt, nagyon kellett az egész napos gyaloglás és izzadás után! Az alváshoz magunk alá terítettük az egy szál hálózsákunkat és egy akkora pokrócot próbáltunk megosztani, ami egy embernek is kicsi lett volna…

Hosszúnadrágban, pulcsiban és cipőben fekszem le aludni, ha bármi van, rögtön indulásra kész legyek.