Egy Kaland Százat Csinál

Estére a kemping teljesen megtelt, a sátrak szinte egymásba érték. Először azt hittük, hogy ilyen a péntek, mindenki jön hétvégére, de aztán rájöttünk, hogy szerda van… Jó azt se tudni, milyen nap van, vagy hány óra, csak élni ahogy tetszik! Neten utánakeresve derült ki számunkra, hogy holnap lesz a Ferragosto, az olaszok egy nagy nemzeti ünnepe. Egyszerre vallási ünnep és az aratás végének az ünnepe, és aki csak teheti, a rákövetkező hetet tengerparti nyaralással tölti.

Ez volt a szicíliai utunk legrosszabb éjszakája. A két mellettünk lévő sátor lakói kamasz fiúk voltak. Éjjel kettőkor, mikor ki tudja, honnan, visszatértek, olyan hangosan kezdtek el beszélni, kiabálni, röhögni, mintha fényes nappal lenne, és amúgy se lenne senki sok méteres körzetben. És nem pár percig. Mert az egy dolog, hogy megérkezel valami buliból és hirtelen nem gondolsz rá, hogy itt esetleg alszanak mások. Meg persze, a kamasz fiúk képtelen suttogni. Rendben. De nem csak annyi volt, hogy bemásznak a sátorba, elsütnek pár viccet aztán alszanak, nem nem. Kiültek a sátor elé, videókat mutogattak egymásnak, rohangáltak még ide-oda, egyáltalán nem úgy tűnt, mintha aludni jöttek volna vissza. Amivel semmi baj, ne aludjanak, csak akkor minek jöttek vissza??! Na mindegy, ezt ki kellett írnom magamból, mert sírásig felidegesített. Amikor aztán úgy egy óra múlva kicsit elcsendesedtek, hallottam, hogy valami szitál, mintha nagyon enyhén esne az eső. Nem mentem ki, hogy megnézzem, örültem, hogy végre tudok aludni még reggelig egy pár órát. Reggel tudtuk meg, mi volt az: kitört az Etna. A sátrakat, a hátizsákjainkat, a székeket, a tetőket, az utakat fekete vulkáni hamu borította. Csak mi, “hülye turisták” tátottuk a szánkat és fényképeztünk, a helyiek rutinosan söpörték le mindenhonnan. Átfutott az agyamon, hogy mi lett volna, ha ma alszunk kint?

Úsztunk egyet a tengerben, megreggeliztünk egy sziklán, aztán újra a nyakunkba vettük a világot. Meg a hátizsákjainkat. Boti kidörzsölődött combjára azt találtuk ki, hogy felvett egy nejlonharisnyát aminek kiszakította a lábfejét és addig felhúzta, hogy ne látszódjon ki a rövidnadrág alól. Ez az ötlet a saját fejünkből pattant ki, és meglepően jól működik!

A mai városi gyaloglás elég extrém volt. A meleg is durva volt, de azt azért ki lehetett bírni. Viszont folyamatosan fújt a szél, fújta a vulkánhamut a szemünkbe, szánkba, mindenhova. A karommal megpróbáltam kicsit letörölni a szemem, arcom, de az is tele volt, ragadt rám, csak rosszabb lett tőle. Teljesen érthető volt, hogy miért nincs senki az utcákon. Mi is inkább úgy döntöttünk, hogy azonnal a becsekkolunk a szállásunkra, nem ma nézzük meg Cataniát.

Este hatkor még mindig nem éledezett a város, a legtöbb étterem is zárva volt. A belvárosban több helyre ki van írva, hogy nem lehet elfelezni a pizzát, mindenkinek külön kell rendelnie. Na, az ilyen helyeket jó messziről elkerüljük! Eddigi tapasztalatainkból kiindulva a vasútállomás felé indultunk, ott mindig van valami olcsó hely, most is így volt. A Gogo pizzériát választottuk ki, ahol két 32-es pizzát nyomtunk be. Kicsit éhesek voltunk… Egy margherita pizza csak 6 euró volt és hatalmas, a legtöbben feleztek. Ez a legjobb hely a városban! Mire visszatértünk a szállásra már kilenc körül járt az idő. Mostanra kezd el élni a város, a terek megtelnek emberekkel, szól a zene. Mi viszont reggel akarunk indulni Taorminába, úgyhogy irány az ágy!